Az igazság az, hogy IGAZATOK VAN! Ahhoz, hogy jobban meggyőzzelek titeket a kitalált történetemmel, részletesebben kellett volna leírnom a prológust. Sajnálom! DE, úgy döntöttem, még is csak megírom az első részt. Nem túl izgalmas, nem túl sok minden derül ki, de arra kérlek titeket adjatok még 1 esélyt. Köszönöm!
Sajnálom, most tényleg nem vagyok formában, de nagyon szeretném ezt a blogot folytatni, és bizonyítani nektek!
Gréta.
~ Sasha szemszöge
Ez egy igazán fantasztikus estének a kezdete, se szülők, se idegesítő testvér.
Amint a családtagok kiléptek a bejárati ajtó küszöbén felpattantam az eddigi helyemről és egyenesen az ablak alatt magányosan naphosszat álló hifitorony elé tipegtem. Egy könnyed mozdulattal benyomtam az óriási bekapcsológombot, a hangerőt pedig természetesen max-ra tekertem. Kintről, a nyitott ablakon keresztül, beszűrődött a város zaja. Ugyan mi a város egy igen apró és eldugott utcácskájában laktunk, de ott is elég nagy volt a forgalom. A konyhapult mögé sétáltam és a kezembe vettem a kávéfőző mögött meghúzódó üres poharat, majd nagy lendülettel a mosogató felé fordultam. Ekkor ajtócsapódásra lettem figyelmes, aminek hatására a pohár kiesett a kezemből. Az üveg tárgy apró darabokra törött. Ijedten fordultam a hang irányába, de akkor már senkit nem láttam az ajtó környékén.
A hátam mögött lépteket hallottam, de nem mertem megfordulni, így a 'titokzatos betörőnek' sikerült befognia a szememet. Hangos sikítozásban törtem ki. A hátam mögötti személy, őrülten nevetett.
- Hé', hé'- hé'! Psszt! - csitított egy ismerős, halk hang, miközben lassan engedte le a kezét a szemem elől.
Óvatosan megfordultam, amikor megláttam ki is a 'betörő' egy kő esett le a szívemről. Egy pillanatig azt hittem, az életemnek vége, kell nekem nyitva hagyni az ajtót!
- Mia! - kiáltottam és a kanapéhoz rohantam. A színes díszpárnákat kezdtem el dobálni, a hifi távirányítója után kutatva.
*Mia a testvérem...azaz igazából a szomszédom és egyben a legjobb barátnőm, de úgy tekintek rá mintha az ikertestvérem lenne. *
Mia mókásnak találta, ezt a kis viccet, de én valahogy most egyáltalán nem voltam ilyen hangulatomban.
- Igazából már egy órája akartam átjönni, de mikor meghallottam a zenét, egyből gondoltam, hogy a szüleid nincsenek itthon. Azt hittem már meg sem hívsz a buliba. - kiabálta utánam. - De látom..a party-t Forever Alone-nak hívják.
Az arckifejezéséről nem tudtam leolvasni vajon, most mitől ilyen jókedvű, mintha készülne valamire..
- Amúgy, jó hírrel jöttem.
Sikeresen megtaláltam a keresett tárgyat és halkabbra vettem a zenét.
- Ó, igen? Mivel? - néztem rá érdeklődő tekintettel.
- Carlos új modellt keres mellém egy időre. Lisa megbetegedett. - vett elő egy poharat a szekrényből, a csap alá tartotta, amiből hideg víz folyt miután megnyitotta azt.
*Mia modellkedik. Már lassan 3 éve, meg kell hagyni, igazi modellalkat. Carlos a főnöke, a stylistja és egyben a fotósa is.*
- Ha most jól gondolom, akkor azt akarod, hogy én menjek veled, igaz? -sétáltam oda a lányhoz. Mia válasz gyanánt csak bólintott egyet, majd belekortyolt a pohárban lévő vizébe.
- Mikor lesz? - néztem rá merev tekintettel.
- Holnap. - vágta rá egyből.
- Miii? - kérdeztem elvékonyodott hanggal. - Várj, kitalálom! Az egy hét alatt senkit nem találtál és én maradtam?
- Kérleeek. - nyávogott.
~Ó, nem! Mielőtt azt gondolnátok, hogy kihasznál, lenéz.. és a többi, egyáltalán nem így van! Sokszor kihúzzuk egymást a bajból és amúgy is sokkal tartozom neki~
- Oké.- legyintettem.
- Imádlak. - ölelt át, ugrálva.
- Persze, persze. - toltam el magamtól és a kávéfőzőhöz léptem. - Kérsz?
- Már ittam. - mondta halkan sértődött hanggal. - A buli befuccsolt?
-Két személyes? - felé fordultam és meggyőzően mosolyogtam rá.
- Van oreo? Pezsgő? Eper? Nutella? - kérdezgette mire én mindenre csak bólintottam egyet. - hát akkor bulizzunk! - nevetett.
Mia kivett mindent a hűtőből, kezdve az édes csoki krémmel. Csináltunk turmixot amire Mia egy kicsit ráfintorgott. Láttam az arcán, hogy nem tetszik neki valami, sima homlokát ezúttal sötét ráncok fedték be. Undorral kortyolt bele, hogy megkóstolja gyümölcsös alkotásunkat, tekintetében láttam, hogy bizonytalan. A hörpintés után körbe-körbe forgatta óriási, barna szemeit. Kérdően néztem rá, mire ő csak egy elégedett mosolyra húzta száját. Ezt követően kisétáltunk a medencéhez. Már sötét volt, a hold teljes kör formájában ragyogott. Kutya vonyítás hallatszott és a szél halk susogása. Mia leült a medence szélére, s a lábát belelógatta. Szótlanul ültünk egymás mellet, ez már szinte megszokott volt, tudtuk, hogy ilyenkor mindketten gondolkodunk. Bár én most csupán csak elbambultam, és nem gondoltam semmire, de pontosan tudtam, hogy a legjobb barátnőm mire gondolt... Vagy inkább kire? A néma, halálcsöndet Monty zavarta meg.
*Monty a kutyánk, két éve találtuk őt elhagyatottan egy zsákutcában. Nyüszített, éhes volt, de a szüleink nem engedték, hogy hazahozzuk. Most, mégis itt van velünk.*
Moo odajött és leült közénk a medence széléhez, majd a tiszta, kék fényű vizet kezdte el bámulni aztán felém nézett.
- Mi a baj Moo? - kérdezte Mia közben a kutya hátát simogatva.
A hálás kiskutya nekidőlt Mia oldalának és hangosan szuszogni kezdett. Elmeredtem Monty sötétbarna szemeiben és csak arra eszméltem fel, hogy csengetnek.
- Mia! - kiáltottam rémülten.
- Mi az? - kérdezett vissza.
- Ki lehet az ilyenkor? - pattantam fel és a lakás felé vettem az irányt.
Megálltam az ajtó előtt. Szöszmötölés hallatszott a túloldaláról. Elképzelni nem tudtam, ki lehet az. Nagy lendülettel kinyitottam a téglalap alakú, nyílászárót. Egy fiú állt előttem. Mély szőke haja és barna szeme volt. A meglepettségtől nem tudtam mit mondjak, nem azért mert az előttem álló személy ismeretlen volt..Nem! Pont az ellenkezője, túl jól ismertem őt. Ezalatt a pár másodperc alatt gyorsan végiggondoltam mit mondjak, egyszerre nyitottuk szólásra a szánkat, és így inkább hagytam, hagy kezdje ő.
- Hello! - intett.
